Varázslat fakanállal

2013.máj.07.
Írta: Varázslat fakanállal 3 komment

Best Blog Díjat kaptam:)


 Njoythestyle Reni megajándékozott a Best Blog díjjal, ennek a gesztusnak nagyon örültem! 
Jó érzés, hogy másik blogger barát gondolt rám. Köszönöm!

Szabályai:
Nevezd meg kitől / kiktől kaptál díjat!
Add tovább a Best blog díjat 4 olyan blognak, ahol kevesebb a feliratkozók száma 200-nál!
Üzend meg a választottaknak kommentben, hogy gondoltál rájuk és díjjal jutalmaztad őket!

Íme az én 4 választottam:
Mert isteniek a tortái: Tortafüggő Marisz
Boszorkány és tündér:Vera
Vicces stílus és gyerkőcös sztory hegyek: Gazdatest
Epres receptjeivel levett a lábamról:  Boszikonyha




Anyák napi zebra torta



Minden évben május első vasárnapja anyák napja. Kislányként ilyenkor mindig igyekeztem korán reggel kiszökni a kertbe és orgonát lopni anyának. Másik gyerekkori emlékem, amikor úgy hatodik osztályos lehettem titokban verset írtam neki anyák napjára, mert tudtam, hogy az egy nagyon különleges meglepetés lesz a számára. Az is lett, emlékszem az osztályban  minden gyerek valamelyik híres költő ismert versét szavalta, míg én a sajátommal álltam ki az édesanyám elé. Sokáig őrizgette a verset az íróasztal fiókjában, de több költözés után a kedves kis versike sajnos elveszett. Az anyák napi ajándékozás gesztusa a mai napig megmaradt, minden évben arra a vasárnapra hazautazok. Az orgonát már nem kell lopni, mert nyílik a mi kertünkben is, az évek is múlnak, de az a szeretet, amit tőle kaptam és kapok az örök. Sokszor elfejtünk kimondani egyszerű dolgokat vagy ritkán jut eszünkbe. Hiszen van két szó, mely sokat jelent és mindent elmond csendesen:
- Köszönöm édesanyám!

Hozzávalók:

A vaníliás tésztához:
120 g  Schar Mix C liszt
2 csomag vaníliás pudingpor /Haas márka gluténmentes/
150 g cukor
1 csomag vaníliás cukor
1 csomag sütőpor
3 tojás
50 ml tej
2 dl étolaj

A csokis tésztához:
120 g Schar Mix C liszt
2 csomag csokis pudingpor
150 g cukor
1 csomag vaníliás cukor
1 csomag sütőpor
3 tojás
50 ml tej
2 étolaj

Mázhoz: 
60%-os Tibi étcsokoládé
5 dkg vaj

Elkészítés:

A tojáshoz, az olajhoz apránként hozzáadjuk a cukrot, a vaníliás cukrot és csomómentesre elkeverjük  benne majd szintén belekeverjük a sütőporral és a csokis puding porral összekevert lisztet.
 Ugyanígy összekeverjük a vaníliás tésztát is.


A tortaformába szilionos sütőpapírt teszünk vagy kivajazzuk és megszórjuk liszttel.



Egy merőkanál vaníliás tésztát öntönk a forma közepébe,





aztán ha az szétfolyt egy merőkanál csokis tészta következik.




 Egy merőkanál világos tészta, aztán egy merőkanál sötét tészta kerül egymásra  mindaddig, amíg a a tészták el nem fogynak.


Előmelegített sütőben 180 fokon 50 percig sütjük.



A kihűlt tortára a vajjal felolvasztott csokoládét ráöntjük és egy kés segítségével elsimítjuk rajta.


Tipp: Nagyon finom fagylalttal vagy málna vagy eperöntettel. Az utóbbi esetben a gyümölcsöt ízlés szerint mézzel  ízesítve felfőzöm. Kalácsos jellege miatt remek ötlet  lisztérzékenyeknek reggelire vagy vacsorára akár kakaóval vagy egy bögre tejjel.


Bounty bonbon a la Móni


Egy finom kókuszos recept következik Írországban élő barátnőmtől Mónitól, aki életmód tanácsadással foglalkozik. A desszerthez cukor helyett mézet használunk és természetesen gluténmentes. Móni pár napja készítette el a bounty bonbont és nagy örömömre elküldte nekem  a receptet fényképekkel mellékelve. Könnyen elkészíthető és náluk is gyorsan el szokott fogyni. Duplán jó, mert a bon azt jelenti, hogy jó.

Köszi Móni a klassz receptet!

Hozzávalók:
2,5dl tejszín (cukrozatlan)
8 dkg vaj
4 ek. méz
25 dkg kókusz reszelék
A csokimázhoz:
15 dkg étcsoki
4 dkg vaj

Elkészítés:
1. A tejszínt a vajjal össze kell főzni, jól átforralni. Aztán hozzáadni a mézet, majd lehúzni a tűzről, végül hozzákeverni a kókuszt.
2. Aztán hagyjuk kihülni, majd hűtőbe tesszük hogy jól megkeményedjen.
3. Pár óra múlva golyókat formálunk belőle.
4. Gőz fölött megolvasztjuk a csokoládét a vajjal. Majd egyesével megforgatjuk benne a golyókat. Kis kókusz reszelékkel díszítjük a tetejét.
5.Egy sütőpapírral lefedett tálcán visszatesszük a hűtőbe dermedésig.





Egyszerűen nem lehet neki ellenállni és még sütni sem kell.

Bounty bonbon a la Móni


Egy finom kókuszos recept következik Írországban élő barátnőmtől Mónitól, aki életmód tanácsadással foglalkozik. A desszerthez cukor helyett mézet használunk és természetesen gluténmentes. Móni pár napja készítette el a bounty bonbont és nagy örömömre elküldte nekem  a receptet fényképekkel mellékelve. Könnyen elkészíthető és náluk is gyorsan el szokott fogyni. Duplán jó, mert a bon azt jelenti, hogy jó.

Köszi Móni a klassz receptet!

Hozzávalók:
2,5dl tejszín (cukrozatlan)
8 dkg vaj
4 ek. méz
25 dkg kókusz reszelék
A csokimázhoz:
15 dkg étcsoki
4 dkg vaj

Elkészítés:
1. A tejszínt a vajjal össze kell főzni, jól átforralni. Aztán hozzáadni a mézet, majd lehúzni a tűzről, végül hozzákeverni a kókuszt.
2. Aztán hagyjuk kihülni, majd hűtőbe tesszük hogy jól megkeményedjen.
3. Pár óra múlva golyókat formálunk belőle.
4. Gőz fölött megolvasztjuk a csokoládét a vajjal. Majd egyesével megforgatjuk benne a golyókat. Kis kókusz reszelékkel díszítjük a tetejét.
5.Egy sütőpapírral lefedett tálcán visszatesszük a hűtőbe dermedésig.





Egyszerűen nem lehet neki ellenállni és még sütni sem kell.

Epres-túrós tortácska

" Ott fenn, a szőlőben van egy nagy terület, ahol csak eper nő.
Amikor érik az eper, a gyerekek is ott ugrálnak mindig,
tanulják, hogy nem szabad rálépni a növényre.
Megfogják a nagy, piros szemeket és összenyomják őket,hogy
az eperlé csak úgy csurog le a könyökükön,
és hallhatatlanul boldogok"
/Dr. Csernus Imre- Pampuryk Péter: Felnőtt húsleves/
Imádom az epret, nem tudok betelni a vele. Pusztán a látványa is jókedvre derít, gyönyörű piros színe rabul ejt. Már kislányként tudtam, hogy nem a külseje határozza meg az ízét. Akkor micsoda? Hát az illata.
Így hát mindenben szeretem és vasárnap este egy túró alapú tortát bolondítottam meg vele. A receptet  kezdő süti sütőknek is ajánlom, mert szinte lehetetlen elrontani és az íze melegen és lehűtve is egyaránt könnyed.
                                                                                                                             Elkészítési idő: 35 perc!
Hozzávalók:
3 dl Schar sütemény liszt /Mix C/
nem érzékenyeknek sima liszt
1,5 dl cukor
0,75 dl olaj
2 dl tej
2 db tojás
½ csomag sütőpor
/Haas sütőpor gluténmentes/
1 csomag vaníliás cukor
250 g félzsíros túró
500 g eper
1 citrom reszelt héja
1/2 citrom leve
1/2 ek. csokoládé reszelék
Elkészítés:
Egy tálba beleöntjük a mérő edénnyel kimért száraz alapanyagokat és összekeverjük. Majd bele tesszük a tojásokat és lassú kevergetés mellett hozzáadjuk a tejet, az olajat, végül a túrót. A tésztát csomómentesre keverjük és hozzáadjuk az apróra vágott eper darabokat a citrom héját bele reszeljük és fél citrom levét is belefacsarjuk.
A kapcsos tortaformát kivajazzuk és megszórjuk egy kis liszttel és beleöntjük a tésztát. Előmelegített sütőben 160 fokon 20-25 percig sütjük.
Tálaláskor eperrel és csoki reszelékkel díszíthetjük.
Jó étvágyat!

Póréhagymás-sonkás csőben sült tészta


Itt tavasz vagy inkább itt a nyár? Elég szeszélyes az időjárás, mindenesetre itt van a poréhagyma szezonja, amit nemcsak azért szeretek, mert olcsó alapanyag, hanem mert sok mindenbe felhasználható.  Egy jó kis hagymalevest bármikor gyorsan meg lehet főzni vagy egy sima tojásrántottát is fel lehet vele dobni.  Ez alkalommal jénaiban sült tésztát bolondítottam meg vele, a megpirított póréhagyma és a füstölt sonka remek ízharmóniát teremtett.

Hozzávalók:
500 g csavart tészta
/gluénmentesnek a Pasta d'oro tészta/
200 ml főzőtejszín
1 db póréhagyma
2 dl tejföl
20 dkg trappista sajt
10 dkg krémfehérsajt
só, bors, kakukkfű
csípős curry

Elkészítés:

1.      A tésztát forrásban lévő vízbe öntjük, csipetnyi sót szórunk a vízbe és egy kis étolajat öntünk bele, hogy ne tapadjon össze a tészta. A tésztát félig puhára főzzük kb. 10 perc alatt és leszűrjük.
2.   A sajtot apró lukú sajtreszelőn lereszeljük egy kis tálkába.
3.   A póréhagymát apróra vágjuk és serpenyőben megpirítjuk, majd a sonkát is kis kockákra aprítjuk.


4.   A krémfehérsajtot darabokra vágjuk, hiszen jobb,  ha a tésztában egyenletesen mindenhol van.
5. A póréhagymát, a sonkát, a tejszínt, valamint a sajtokat összekeverjük egy nagy tálban a tésztával, majd sózzuk, borsozzuk és megszórjuk kakukkfűvel.
6.   Következő lépésben a tejfölbe ízlés szerint csípős curry-t keverünk.
7.  Az elkészült mártást egyenletesen eloszlatva ráöntjük a jénaiba beleöntött tészta tetejére és meghintjük egy kis reszelt sajttal.


8.   Előmelegített sütőben 180 fokon 20 percig sütjük, tetejét egy kicsit megpirítjuk.


8. Melegen  póréhagymával és csipetnyi reszelt sajttal díszítve tálaljuk.




Jó étvágyat!

Pataky tálban sült pikáns csirkecomb édesburgonyával


Régóta vágytam egy cseréptálra, nemrég az egyik barátnőm édesanyjától örököltem egyet. Nekem egy ilyen tál felbecsülhetetlen eszmei érték főleg, ha családi örökségből származik. Gondoltam kipróbálom és  a választásom  pikáns csirkecombra esett édes krumplival, ami mellé még zöldségeket válogattam. A tálat előző este beáztattam, mivel teljesen új volt. Hogy milyen lett a benne készült étel íze? Az ízek zamatosan összeértek a hús pedig egyben puha és ropogós lett. Kenyeret is sütöttem már benne azóta, de ez már egy másik történet lesz.

                                                                       Naninak!


Hozzávalók:
/4 főre/
5 db alsó csirkecomb
3 db édesburgonya
2 db sima burgonya
2 db sárgarépa
2 db lila hagyma
3-4 fej fokhagyma
10 dkg bacon
grill fűszerkeverék
só, bors, majoranna
pici olaj a tál aljára



Előkészület:
Ha új Pataky vagy római tálunk van az első sütés előtt egy éjszakára vízbe áztatjuk. Ha már használt tálról van szó, akkor sütés előtt 2 óráig áztatjuk vízbe. Az alapanyagokat megpucoljuk, a krumplikat felkockázzuk, a hagymákat felkarikázzuk, bacont vékony csíkokra vágjuk, a sárgarépát elharmadoljuk majd hosszában szintén három darabra vágjuk. A  csirkecombot megmossuk és egy negyed órára bepácoljuk, azaz megdörzsöljük sóval, grill fűszerkeverékkel és majorannával.

Elkészítés:
A tál aljába egy pici olajat teszünk majd kibéleljük a baconnel, aztán ráteszünk egy kis  lilahagymát, amit az édesburgonya követ.



Kétféle burgonyát használtam hozzá, mert nem szerettem volna ha túl édes lesz a köret. Az édesburgonya, mintahogy a neve is jelzi édeskés ízű és egy kicsit a sütőtökre emlékezteti az embert.


Ezután rákerült még egy sor lilahagyma, aztán a sárgarépa és ízlés szerint borsot őrlünk rá.


Végül a tetejére a pácolt csirkecombok következnek, fokhagymával megszórva.


A tálra rátesszük a tetejét és betesszük az előmelegített sütőbe, ahol 1-1,5 órán át 180 fokon sütjük.


A lefedett tálban ropogósra sül a csirke, nem is kell külön pirítani.


Melegen tálaljuk.


Jó étvágyat!

Kétsajtos olívabogyós lepény



Szereted az  olaszos ízvilágot? Akkor ez a  te recepted, amit könnyen elkészíthetsz, mert mindössze egy bögre segítségével kell kimérni az alapanyagokat és tésztává összekeverni. A Napsütötte Toszkána című film járt az eszemben, amikor az ízvilág megszületett, így került a tésztába az oregánó, a fekete olívabogyó, színes bors és sűrített paradicsom. Azóta a kedvencem és készítettem már reggelire, ebédre, vacsorára vagy akár vendégvárónak  is, természetesen a várt siker nem maradt el. 

                                                                                                A receptet Petrának ajánlom!

Hozzávalók:
1 bögre liszt 
/gluténmentesen Mantler liszt/
1/3  csésze tej
1/4 csésze tejföl
1/2 csésze reszelt trappista sajt
kb. 10 dkg krémfehérsajt
1 tk sütőpor
1 tojás
2 ek . olaj
1-2 ek.sűrített paradicsom
oregánó, só, őrölt színes bors,
egy nagy marék fekete olívabogyó

Elkészítés:

Kikeverjük a tejet a tejföllel, az olajjal, a tojással, a sűrített paradicsommal, majd fokozatosan hozzáadjuk a lisztet, a sütőport és csomómentes tésztává keverjük. Végül a lereszelt trappista sajtot,  kockára vágott krémfehérsajtot és a felvágott fekete olívabogyót a tésztához adjuk és elkeverjük benne. Ízesítjük sóval, oregánóval és őrölt színes borssal. Előmelegített sütőben 180 fokon 20 percig sütjük.




Jó étvágyat!

Malacpecsenye franciasalátával


Első gondolatom az volt, ma a húsvét előtti reggelen, hogy megosztom veletek apám híres nyúlpaprikás receptjét, de aztán rájöttem, hogy mégsem a tapsifülest kellene feltálalnom ebédre. Így a választásom  egy könnyű pecsenyére esett,  a malaccombot megszórjuk fűszerrel, majd  locsoljunk rá sört és betesszük a sütőbe. A receptet tehát kezdőnek is ajánlom és tálalhatjuk egy könnyed franciasalátával, igyunk hozzá egy kis vörösbort és ne feledjünk a húsvéti ebéd jó alkalom arra, hogy együtt legyen a család.

Hozzávalók a pecsenyéhez:
1/2 kg malaccomb szelet
grill fűszerkeverék
1,5 dl sör / gluténmentes sör is kapható/
olaj, só, bors

Hozzávalók a franciasalátához:
15 dkg zöldborsó
15 dkg kockára vágott mirelit répa
1-2 db savanyú uborka
1 db kisebb alma
3-4 ek. majonéz
1 kis tejföl
1 kk. mustár
1-2 ek. cukor
csipetnyi só

Elkészítés:
A malaccombot folyóvízben megmossuk, majd kívülről bedörzsöljük sóval, borssal, grill fűszerkeverékkel, és kevés olajjal kikent tepsibe tesszük és ráöntjük a sört. Előmelegített sütőben alufóliával letakarva 180 fokon 80 percig sütjük. Villával ellenőrizzük, hogy puhára a sült-e, majd fólia nélkül körülbelül 15 perc alatt ropogósra sütjük.
A francia salátához a zöldségeket puhára főzzük, aztán leszűrjük, a majonézt kikeverjük a tejföllel és ízesítjük mustárral, cukorral, sóval majd így kapott öntetet összekeverjük a zöldséggel, végül hozzáadjuk az apróra vágott uborkát és almát is. Hűtőbe tesszük egy fél órára, mert az íze hidegen érik össze igazán.



Tipp: A saláta alapjául bármely kedvenc zöldségünket választhatjuk. A legegyszerűbb, ha mirelit franciasaláta-alapot használunk, amibe a bátrabbak tehetnek még bele egy kis  brokkolit vagy kukoricát is.

süti beállítások módosítása