Varázslat fakanállal


2024.jún.23.
Írta: Varázslat fakanállal Szólj hozzá!

Sajtos-sonkás tojásmuffin, légy sikeres a konyhában is!

img_9218.jpg

Bevallom a tojásmuffin elkészítésének az ötlete nem az enyém, több mint 10 éve az egyik legjobb barátnőmnél voltam kint Hollandiában és a férje azt mondta az egyik reggel, hogy különlegesen finom reggelit készít nekünk, mivel tudja, hogy nagy gourmand vagyok. Gondolta, hogy biztosan ízleni fog nekem. Igaza lett. :)
Tőle lestem el, a tojásmuffin ötletét, ami tulajdonképpen úgy készül, mint egy tojásrántotta csak azzal a különbséggel, hogy az összekevert hozzávalókat szilikonos muffin formába öntjük és megsütjük. Hogy milyen az íze? Nagyon finom! Ezt a receptet azoknak ajánlom, akik egy kis változatosságra vágynak! Gyorsan és egyszerűen elkészíthető, nem kell hozzá Jamie Olivernek lenned és garantált a siker. Vigyázat gyorsan fogy!

Hozzávalók:
5  tojás
3 dkg reszelt trappista sajt
10 dkg sonka
só, bors, oregánó
vaj a forma kikenéséhez

img_9178.jpg

Elkészítés:
Egy mélytányérban felverjük a tojásokat, hozzáadjuk a reszelt sajtot, ízlés szerint fűszerezzük (só, bors, oregánó) és összekeverjük. Az apróra vágott  sonkát a vajjal kikent szilikonos muffinformák aljába tesszük  és ráöntjük a tojásos keveréket. Végül előmelegített sütőben 180 fokon körülbelül negyedóra alatt megsütjük.

Tipp: a formákat ne töltsük teljesen tele, mert a sütőben feljön a tojásmuffin sütéskor, majd amikor kivesszük  kicsit összeesik. A szilikon forma kikenéséhez szilikon ecsetet érdemes használni, így nem kenjük össze magunkat.

img_9206.jpg

 Jó étvágyat!

 

 

Házi snidlinges fűszervaj, 5 perc alatt

20240601_094907.jpg

Készíts  házi snidlinges fűszervajat, mindössze 5 perc alatt! Az enyhén hagymás krémesen lágy íz szinte feldobja a szürke hétköznapokat. Hogyha a vajat bonbon formában lefagyasztod, nemcsak a tálalás lesz szívmelengető, hanem bármikor kéznél lesz és könnyedén isteni szendvicseket vagy pirítóst tudsz készíteni vele. Pillanatok alatt kész van, nem tartalmaz ízfokozót. Vigyázat gyorsan fogy!

20240601_095735.jpg

Hozzávalók:
200 g sós teavaj
1 maréknyi snidling
2-3 gerezd fokhagyma

Elkészítés:
A szobahőmérsékletű lágy sós teavajat egy mélytányérban összekeverjük az apróra vágott snidlinggel és a lereszelt fokhagymával. Egy kiskanál segítségével szilikonos bonbon formákba adagoljuk és mélyhűtőbe tesszük, fogyasztás előtt 10-15 perccel kivesszük a kívánt mennyiséget és a tálaláshoz tányérra tesszük.

20240601_095524.jpg

Jó étvágyat!

 

Tavaszi juhtúrós szendvicskrém, nemcsak húsvétra!

img_4383.JPG

A szendvicskrém elkészítésének a nagyszerűsége az egyszerűségében rejlik. Mit kell tenned? Beszerzed a hozzávalókat és szinte  csak összekevered. Milyen az íze? Krémesen lágy, a juhtúrótól kicsit sós, ami remekül passzol a hagymák enyhén pikáns ízéhez. A recepetet bátran ajánlom a kezdő konyhatündéreknek is.

Hozzávalók:
10 dkg juhtúró
1-2 szál újhagyma
3-4 db piros retek
1 levél  medvehagyma
3 evőkanál görögjoghurt

Elkészítés:
A zöldségeket kisebb darabokra vágjuk és a többi hozzávalóval elkeverjük. Sózni nem szükséges, a juhtúró elég sós. Teljeskiőrlésű pirítóssal fogyasztjuk. A felhasznált zöldségek mennyisége ízlésünknek megfelelően változtatható.

Jó étvágyat!

Sajtos-spenòtos frittata

Guszta reggeli, ami finom és 10 perc alatt kész van? Igen! Hogy kezdő vagy? Akkor  itt a remek alkalom, hogy kipròbáld magad és nem kell hozzá Gordon Ramsay-nek sem lenned, ezért ez a te recepted. A reggeli az egyik legfontosabb étkezés, így adjuk meg a mòdját! 

Hozzávalòk: 

3 tojás, 1 marék spenòt, 5 dkg trapista sajt, sò, étolaj

Elkészítés: A tojásokat mélytányérban villával felverjük, belereszeljük a sajtot, majd összekeverjük. Ízlès szerint sòval ízesítjük. Forrò serpenyőbe kis olajat öntünk, majd beleöntjûk a tojást és a tetejére szòrjuk a spenòtot. Fedővel lefedve pár percig sütjük.

Jó ètvàgyat!

Spenótos tojásrántotta palacsinta, rendel a karanténkonyha

A karantén első pár napjában folyamatosan azon járt az eszem, hogy mit főzzek, mi legyen az ebéd, a vacsora. Közben elkezdtem nassolni a home office-ban, aztán rájöttem, hogy az evés kezd pótcselekvés lenni. Az jutott az  eszembe, hogy te jó ég mire túljutunk ezen az egész járványon vissza fogom hízni  azt a tizenöt kilót, amit lefogytam. Egy hét után azonban váratlan fordulat következett be, előfordult, hogy  a lakás reggelizni is elfelejtettem, majd nem esett már olyan jól az étel. A következő fázisban úgy éreztem, hogy a főzés nyűg a számomra. Pont az nincs itthon amire vágynék, de most már nincs az, hogy gyorsan leugrok a boltba vagy kimegyek a piacra. Maradj otthon van, nem szaladgálunk, olyan étel kerül az asztalra, amilyen alapnyagból kicsit több időre betartalékoltunk. Ez elvette a kedvemet, aztán kezdtem átformálni a gondolkodásmódomat. Lehet  úgyis nézni erre a helyzetre, hogy egy lehetőség arra, hogy  a kreativitásomat tovább fejlesszem.  Mivel a színes hozzávalók  jobb kedvre derítenek, így spontán készült a vidám színű spentótos reggeli.

Hozzávalók:
3 tojás
1 marék spenót
3 dkg edami sajt
1 tk. kókuszolaj

Elkészítés:
A tojásokat felütüm egy mélytányérba, majd villa segítségével  felverem. A tefal serpenyőben kókuszolajat melegítek, majd a felvert tojást beleöntöm. Sóval ízesítem, aztán  beleszórom a megmosott spenót leveleket, végül  ízlés szerint sajtot reszelek rá. Először fedő nélkül  öt percig majd fedővel lefedve szintén öt percig sütöm.

          Tálalhatjuk palacsintának feltekerve vagy felvághatjuk, mintha pizza lenne.

Jó étvágyat!

Lilahagymàs tonhalkrèm, mert megérdemled

Karantén idején sok minden megfordul az ember fejében, olyan mintha mindenki  egy érzelmi hullámvasúton ülne. Ami eddig biztos volt, az bizonytalanná válik, a napi rutinok felborultak és az eddig kedves otthonnak hitt lakás, hirtelen szinte az ellenségünkké válik. Engem a főzés és írás az, ami kikapcsol. Két hete vagyok home office-ban mégis  csak odáig jutottam el, hogy finomakat főzzek, arra nem volt energiám, hogy ezeket frissen megosszam másokkal. Aztán rájöttem, hogy ezt nem jól teszem, mert ezzel a helyzetttel nem kell egyedül vagy párban megbírkózni, hanem a legjobb közösen. Így mostantól sok receptet fogok veletek megosztani és igyekszem olyan egyszerű ételeket főzni, amik otthon feldobják a karanténos hétköznapokat!

Mai választásom a tonhalkrémre esett, kevés dolog kell hozzá  és pirítóssal isteni az íze. Ha belegondolok, valójában milyen ritkán van időm hétköznap így reggelizni és most a nap is besüt a konyhaablakon, már egyből kevésbé foglalkoztat annyira, hogy holnaptól kijárási tilalom lesz.

Maradjatok ti is otthon és találjatok valami pozitívat a mai napban. Ki tudja? Lehet, hogy este pont egy tonhalkrémes pirítós lesz? :)

Hozzávalók:
1 tonhal konzerv
2 ek. vaj
3 ek. majonéz
1 lilahagyma
só, bors

Elkészítés:
A hagymát megpucoljuk és felaprítjuk. Egy műnyag tálba beleöntjük lé nélkül a tonhalat, majd  belekeverjük a vajat, a majonézt és végül az apróravágott hagymát. Habosra keverjük és meleg pirírósra kenve tálaljuk. Az igazán beválallósak a pirítóst előtte fokhagymával megkenhetik és a tetejére is tehetnek lilahagyma karikát. 

Heninek köszönöm a recept ötletet!

Jó étvágyat!

 

 

Chilis sütőtökkrèm, az ősz pikàns íze

Ùjdonsàgra vàgysz? Akkor ez a te recepted! Könnyen elkészíthető ès nem kell hozzà Jamie Olivernek lenned. Szuper vendegvàró ötlet, amivel bàrkit lenyűgözhetsz. Hogy milyen az íze? A sütőtöktől édesen krèmes, a chilitől pikàns, a citrom leve pedig megteremti az èdes savanyú harmòniàjàt.

Hozzàvalók: /4-6 főre/
1 kisebb sütőtök
3 gerezd fokhagyma
1 citrom leve
chili izlès szerint

Elkészítès:

A sütőtököt megmossuk, feldaraboljuk a magjàt eltàvolítjuk. Előmelegített sütőben 180 fokon körülbelül másfèl óra alatt megsütjük. A kihűlt sült sötőtökbe belekeverjük a reszelt fokhagymàt. Vègül friss citrom levèvel ès chilivel ízesítjük.

A krèmet piritòssal tàlaljuk.

Jó étvàgyat!

 

 

 

 

Tavaszi sajtsaláta, húsvéti vendégvárás mesterfokon

 

A sajtok szerelmese vagyok,  nem tudok betelni velük bár újabban a diétám miatt kevés sajtot ehetek, most azonban egy reggeli pirítós erejéig kivételt tettem.  A kedvenc sajtsaláta a családnak készült,  amelynek pikáns ízét a trappista és a füstölt sajt párosítása adja, megspékelve uborkával, hónapos retekkel és újhagymával. Nemcsak sült húsok mellé köretnek kiváló, hanem isteni vendégváró szendvicskrémként is, nemcsak húsvétkor! Vigyázat gyorsan fogy!

Hozzávalók:
5 db tojás
15 dkg trappista sajt
10 dkg füstölt sajt
ízlés szerint zöld újhagymának a szára
2 cikk fokhagyma
2 dl tejföl
4 ek. majonéz
1 ek. folyékony édesítő

1/4 kígyóuborka
3 fej hónapos retek

Elkészítés:
A sajtokat és a keményre főzött kihűtött tojásokat nagy lyukú reszelőn lereszeljük, a fokhagymát kis lyukú reszelőn szintén. A tejfölt a majonézzel, a sóval és az édesítővel elkeverjük és ezt az öntetet hozzáadjuk a száraz hozzávalókhoz és összekeverjük. Az újhagyma szárát és a meghámozott uborkát, hónapos retket apróra felvágjuk és szintén belekeverjük a sajtos masszába. Az elkészült salátát egy éjszakán hagyjuk a hűtőben állni, hogy az ízek összeérjenek.

Hidegen tálaljuk! Jó étvágyat!

Újhagymás sajtsaláta, nem lehet betelni vele

 

 

A sajtok szerelmese vagyok,  akár  a  rajzfilm figurák közül a Csipet Csapatból Kvarg Lipótot, aki szintén imádja a sajtokat  rólam is mintázhatták volna.  Kedvencem a sajtsaláta, amelynek pikáns ízét a trappista és a füstölt sajt párosítása adja, megspékelve némi fokhagymával és egy kis újhagymával. Remekül illik sültekhez vagy akár szendvicskrémként is megállja a helyét.

Hozzávalók:
5 db tojás
15 dkg trappista sajt
10 dkg füstölt sajt
ízlés szerint zöld újhagymának a szára
2 cikk fokhagyma
2 dl tejföl
4 ek. majonéz
1 ek. folyékony édesítő

Elkészítés:
A sajtokat és a keményre főzött kihűtött tojásokat nagy lyukú reszelőn lereszeljük, a fokhagymát kis lyukú reszelőn szintén. A tejfölt a majonézzel, a sóval és az édesítővel elkeverjük és ezt az öntetet hozzáadjuk a száraz hozzávalókhoz és összekeverjük. Az újhagyma szárát apróra felvágjuk és szintén belekeverjük a sajtos masszába. Az elkészült salátát egy éjszakán hagyjuk a hűtőben állni, hogy az ízek összeérjenek.
Hidegen tálaljuk.

Jó étvágyat!

Medvehagymás-kolbászos frittata, a gyors tavaszi reggeli titka

Medvehagyma szezon van és nem tudok betelni a fokhagymára emlékeztető jellegzetes üde ízzel. Minden évben újabb és újabb ételeket készítek medvehagymával. Készítettem már belőle krémlevelest, sütöttem pogácsát most azonban maradtam a kevesebb az néha több filozófiánál. Házi parasztkolbász  és tojás került elő a hűtőből, mindezt megspékeltem egy kis brie sajttal. Milyen lett az íze? Isteni, bárkit le tudunk vele venni a lábáról, hiszen a titok nyitja a friss erdei medvehagyma.

Hozzávalók:/2 főre/
4 tojás
4-5 dkg száraz parasztkolbász
5 levél apróra vágott medvehagyma
ízlésszerint brie sajt és pritamin paprika
étolaj, só, bors

Elkészítés:
A serpenyőbe egy kis étolajon megpirítjuk a kolbászt, közben a tojásokat egy mélytányérban villával felverjük, majd fűszerezzük és belekeverjük az apróra vágott medvehagymát. A felvert tojást a serpenyőbe öntjük,  a tetejére szórjuk a szintén apróra vágott pritamin paprikát és a sajt darabkákat. Fedővel lefedve magas fokozaton megsütjük, akkor jó ha a tojás lepényszerűen feljön és a teteje is átsült.

Jó étvágyat!

süti beállítások módosítása