A puliszka íze emlékeket idézhet fel? Városi kislányként nyaranta egy kis borsodi faluban úgy szívtam magamba a vidéki életet, mint ahogyan más levegőt vesz, mindenhol jelen voltam csetlettem és botlottam. A nagyinál ha kellett napközben festettem kerítést, etettem az állatokat és a gyomokat sem kíméltem a kertben. Esténként a haverokkal sátoroztunk, buliztuk, szalonnát sütöttünk vagy csak egyszerűen álltam az udvaron a hűséges Boby kutya társaságában és néztem, ahogyan a hegytetőket a lemenő nap színesre festi.
A reggelek kakaskukorékolással indultak, általában nem sokáig lustálkodtam, mert szinte magától kidobott az ágy. Gyakran álmosan - aki éjszaka legény legyen nappal is címszóval - mentem le a kávéillat után konyhába, ahol ...

Minek vetettek újabb szakácskönyvet, ez a kétszázadik? Így kérdezgettem tinédzserként felháborodva a szüleimet. Én nem leszek ilyen! Ma már jót mosolygok magamon, hogy akkor a főzést túl unalmasnak találtam, a sok szakácskönyvet pedig feleslegesnek.  Pedig nem véletlenül a legtöbb esetben a konyha a családi élet színtere, a közös főzőcskézés remek lehetőséget teremt a beszélgetésre, miközben együtt van a család. Valóban nem lettem olyan, mint Ők, hanem sokkal "rosszabb" vagyok.  A több tucat szakácskönyv, főzős újság, kötény, sütőforma mellett még annak idején a szakdolgozatom témája is a főzéshez-sütéshez kötődött. Most már senkinek nem adnám oda a főzős génjeimet. Miért? Mert az otthon tanult sütés-főzés az, ...