Varázslat fakanállal

2015.ápr.18.
Írta: Varázslat fakanállal Szólj hozzá!

Kezdőlap

Medvehagymás pogácsa, azaz mi a titka a jó paleo sütésnek?

DSCF4316

A hétvégén ajándékba kaptam egy nagy csokor medvehagymát. Felmerült a kérdés, hogy mit is készítsek belőle? Hirtelen a  nagymamám pogácsái jelentek meg a szemem előtt, amelyeknek az ízére a mai napig emlékszem. Számtalanszor álltam kislányként a konyhában és segítettem a pogácsa szaggatásban, valamint megtanultam, hogy a pogácsák alakjaiknak  ugyanolyan szabályosnak kell lennie. Gyerekként az én feladatom volt még a pogácsák tetejének a megkenése tojással, amit nagyon fontos dolognak éreztem és utána tűkön ülve vártam, hogy mikor sülnek ropogósra az apró sós sütemények. Most a tészta lenmaglisztből készült, mert a medvehagyma ízét még jobban kiemeli és nem utolsósorban alacsony kalóriatartalma miatt is rá esett a választásom. Végül a lakásban isteni medvehagymás sült illat szállt, ami felidézte egy kicsit a gondtalan gyermekkort, majd friss pogácsával a kezemben tárcsáztam a nagyi számát. Hallottam a hangján, hogy örül nekem miközben elmeséltem neki, hogy pogácsát sütöttem. Sok mindenről szó esett a sütés kapcsán és rájöttem az igazi jó pogácsa titkára.  A titok nem más mint, az  amit tőle tanultam, hogy az ember mindig örömmel süssön. Valamint eszembe juttatta  azt a fontos dolgot, hogy nem szabad elfelejtenünk, hogy honnan jöttünk és hogy hová tartunk. 

DSCF4325

 

Hozzávalók:
40 dkg lenmagliszt
10  dkg liszt (gluténmentes kenyérliszt)
1,5 dl tejföl
1 dl tej
1 csomag élesztő
1 csipetnyi só
10 levél medvehagyma
25 dkg margarin
2 db tojás

DSCF4313 (1)

 

 Elkészítés:

Az élesztőt a langyos tejben a cukorral felfuttatjuk. A lisztet a margarinnal elmorzsoljuk, hozzáadjuk az élesztőt, egy tojást  és a többi hozzávalót.  Végül a medvehagymát megmossuk és apróra vágjuk és tésztához hozzáadjuk, majd félkemény tésztává gyúrjuk, amit fél óráig pihentetünk.

DSCF4303
Majd a tésztát kinyújtjuk, a tetejét egy kés segítségével megrácsozzuk és közepes méretű pogácsákat szaggatunk belőle. Tojással megkenjük és a tepsiben még 10 percig pihentetjük, majd előmelegített sütőben 175 fokon megsütjük.

 DSCF4315

Jó étvágyat!

 

Banános kókuszgolyó másképpen, azaz a testsúlymegőrző édesség

 

DSCF4091

Szeretnéd megőrizni a testsúlyodat? Akkor ez a kókuszgolyó pont neked való, hiszen csupán  gyümölcscukrot tartalmaz  és kekszet pedig egyáltalán nem. A szürke hétköznapokban nemcsak akkor eszünk, ha éhesek vagyunk,  hanem ha örülünk,  ha mérgesek vagyunk vagy  ha szomorúak. A nassolást legegyszerűbb arra fogni, hogy mi megérdemeljük az édességet. Miért is ne? Ám megtehetjük bűntudatmentesen  plusz kilók nélkül.

DSCF4085

 Hozzávalók:

15 dkg kókuszreszelék
6-7 evőkanál holland kakaópor
2 db banán
250 g sovány túró
pár csepp rumaroma

Elkészítés:
A meghámozott banánt beletesszük az aprító gépbe (vagy késsel apróra vágjuk) és összekeverjük a túróval. Majd hozzáadjuk a kakaóport és a 10 dkg kókuszreszeléket,végül ízlés szerint egy-két csepp rumaromát teszünk  bele és alaposan összekeverjük. A masszát egy negyed órára a hűtőbe tesszük, majd golyókat formázunk belőle és a maradék kókuszreszelékben meghempergetjük.

DSCF4088

 

Hatásos tippek a megfázás ellen, azaz rendel a konyhapatika

újonnan2

Rossz közérzet és fájó torok? Ismered az érzést, amikor  a buszon vagy a metrón a mellettünk álló ránk köhög és mi rögtön arrébb menekülnénk, de a tömegben nincs hova? Hogyan orvosolhatjuk a tüneteket könnyedén vagy  hogyan vészeljük át náthamentesen a téli időszakot? Következzen néhány jól bevált otthoni gyógymód, hogy ne keljen százas papír zsebkendővel ágynak dőlnünk!

 1. Igyunk forró mézes citromos gyömbér teát!

A gyömbér kitisztítja a légutakat és fájdalomcsillapító hatású. Este kapcsoljuk ki a tévét és egy jó könyv társaságában dőljünk hátra egy kis gyömbér teával.

2013-09-22 11.38.18

Hozzávalók:
kis darab gyömbér
(kb.1-1,5 centis)
1 db zöld tea filter
2,5 dl víz
citrom
méz

Elkészítés:
A kis darab gyömbérünket pucoljuk meg, majd reszeljük le vagy vágjuk kis vékony darabokra. Nem érdemes nagyobb darab gyömbért használni egy bögre teához, mert aki kóstolta nyersen az tudja, hogy intenzíven csípős a gyömbér íze. A bögre aljára tett gyömbért leforrázzuk és körülbelül 30 percig állani hagyjuk. Érdemes még zöld tea filtert is tenni bele, hiszen az sok antioxidánst tartalmaz, ám a filtert 10 percnél tovább ne hagyjuk benne. Ízlés szerint mézzel és citrommal ízesítjük, majd forrón fogyasztjuk.

2. Vitamin turmix 10 perc alatt!

Erősítsük az immunrendszerünket vitamin turmixxal.  Nem kell hozzá más csak egy kis citrom, grapefruit, alma, sárgarépa és méz és  a bátrabbak egy kis darab nyers gyömbért rakhatnak hozzá. Egy pohár vitamin- és egyben energiaturmix feldobja a  szürke téli hétköznapokat!

megfazas1

Hozzávalók:
2 db sárgarépa
2 db alma
2 db grapefruit
1 citrom
ízlés szerint méz

Az almát, a répát és a gyömbért megpucoljuk turmix gépbe tesszük és felaprítjuk.  A grapefruitnak és citromnak a kifacsart levét hozzáadjuk, majd mézzel ízlés szerint ízesítjük.

3. Főzzünk fokhagyma krémlevest!

Tudod, hogy a fokhagyma mitől egészséges? Nem a vámpíroktól való védelemre gondolok!:) A fokhagymában kimutatták az allicin nevű anyagot, amely elpusztítja a baktériumokat.  A régi idők emberei is ismerték a jótékony hatását, hiszen a nyers fokhagyma és a belőle készült ételek régóta a hagyományos népi gyógyászat elemei.

DSC01280 (1)

Hozzávalók:
10-12 gerezd fokhagyma
2 fej vöröshagyma
250 ml főző tejszín
só,fehér bors, delikát
liszt, olaj
1,5 dl tejföl

Elkészítés:
Olajon megdinszteljük az apróra vágott vöröshagymát, majd kis idő után hozzáadjuk a fokhagymát, amit egy kicsit pirítunk. Ezt követően öntünk hozzá fél liter vízet és fűszerezzük  sóval, fehérborssal, delikáttal. Forrás után a lángról levéve hozzáadjuk az egy evőkanálnyi lisztet, a főzőtejszínt , a tejfölt és összeturmixoljuk. Hozzáöntünk egy liter vizet és újra felforraljuk. Apróra vágott petrezselyemmel meghintetjük és 10 percig főzzük.
Mutatós cserép tálkában, reszelt füstölt és parmezán sajttal, pirított kenyér kockával vagy leves gyönggyel egyaránt. Aki szereti az intenzitását növelni a pirított kenyér szeletet kockázás előtt megkenheti nyers fokhagymával és egy leheletnyi olíva olajjal.

 4. Együnk sok savanyú káposztát!

A savanyú káposztának igen magas a C-vitamin tartalma, ezért együnk belőle sokat. Ugyan ki tudna egy jól elkészített székely káposztának ellenállni?  Természetesen nyersen is fogyasztható pirítós vagy melegszendvics mellé.

1383967_655093281177375_356460663_n (1)

 

5. Méz és fekete retek kúra:

Vásároljunk fekete retket, alaposan mossuk meg és felezzük el. A belsejét kaparjuk ki és öntsünk bele mézet. Hagyjuk állni a mézet benne körülbelül két órán át. A méz az összes vitamint és nedvességet kiszívja retekből, amikor az állagán látjuk, hogy hígabb akkor igyuk  meg. Kúraszerűen alkalmazzuk reggel és este két héten át és megerősödik a szervezetünk védekező képessége.

 

DSCF4108

A legegyszerűbb tanács a legfontosabb, miszerint  szánjuk egy kis időt magunkra. Rendezzük a gondolatainkat, hiszen a gyógyulás mindig a pozitív gondolkodás erejében rejlik.

fakanál2

 

Norvég almatorta paleosan, avagy bűnözés alakbarát formában

 

DSCF4068

Az életmódváltás titka a  kitartásunk erejében rejlik. Sokszor  tudjuk, hogy a szervezetünk számára mi az egészséges, ez azonban nem jelenti feltétlenül azt, hogy csak azt esszük meg. Gyakran azon az alapon engedünk az édességek csábításának, hogy  mi igenis és megérdemeljük. Miért ne tehetnénk ezt plusz kilók nélkül? Ez az a desszert, amivel bátran bűnözhetünk.  Ajánlom a következő süteményt, aminek az ízét egy finom kávé társaságában egyszerűen csak élvezzük!

Hozzávalók:

3-4 db alma
200 g lenmagliszt
50 g rizsliszt
4 db tojás
2 teás kanál sütőpor
3 teáskanál fahéj
4-5 ek. méz
2 citrom héja
200 g xilit

DSCF4075

Elkészítés:

A vajat a xilittel habosra keverjük, majd hozzáadjuk a tojásokat és szintén habosra keverjük. Egy tálban a liszteket a sütőporral, a fahéjjal összekeverjük, majd folyamatosan hozzáadjuk a felhabosított folyékony összetevőket. Végül bele reszeljük a citromok héját, aztán az így kapott masszát vajjal kikent és liszttel megszórt tortaformába öntjük. A tetejét szilikonos keverő lapát  vagy egy kés segítségével elsimítjuk és a felszeletelt almákat a tészta tetejébe nyomkodjuk. A torta tetejét mézzel locsoljuk meg és előmelegített sütőben 180  fokon 45 percig sütjük. A tetejére ízlés szerint tehetünk több almát vagy csurgathatunk több mézet is.

DSCF4061 (2)

Jó étvágyat!

süti beállítások módosítása