Symkowka, azaz a bájos lengyel rönkház étterem

2014-05-17 13.05.37 (1)

Lengyelországban jártam a hétvégén és nem tudtam betelni a havas Tátra látványával. Az úti célunk Nowy Targ volt, a bájos város nemcsak jellegzetes faházairól híres, hanem a szombatonkénti lengyel piacáról. Miután körbe jártuk a piacot és bőrholmikkal, lengyel sajtokkal gazdagodtunk, a sikeres bevásárló körút végét egy rönkház étteremben elfogyasztott ebéd koronázta meg. Symkowka, azaz a lengyel étterem a szerpentines úton elhaladva nem is látszik, mindössze egy nagy kapu hirdeti és rajta a felirat, hogy ott vendéglátó egység működik.

2014-05-17 12.47.57 (1) másolata

A meredek hegyoldalba vájt lépcsőkön ereszkedtünk le, ahol egy hatalmas rönkház látványa fogadott bennünket. Mindig tetszettek a rönkházak és a rajongásom fokozódott, amikor megláttam, hogy belül egy kisebb rönkház van sötétebb fából. Eredetileg  a kisebb ház, ami jelenleg  a konyhaként funkcionál, állhatott a hegyoldalban és a köré építették a nagyobbat, amiből az étterem lett.

2014-05-17 12.48.47 (1) másolata

Megérkezésünkkor  egy nagyobb csoportot vártak, így az asztalok többsége menü kártyával ellátva meg volt terítve, de számunkra is akadt üres asztal.

2014-05-17 12.47.25

Kellemes környezet fogadott bennünket letisztult vonalak, kanadallóban lobogó tűz és pazar kilátás a hegyekre. Az asztal stílusosan volt megterítve gyertya valamint virág dekorációként kirakva.

2014-05-17 12.48.29 (1)

Tetszett azaz ötletesség, hogy az evőeszközt egy kis gyékény kosárkában tették elénk, ami keményített csipke terítővel volt bélelve. Mosolygós fiatal pincérnő szolgált ki minket. Gluténmentes ételről érdeklődtem nála mosolyogva  türelmemet kérte és eltűnt a rönkházban, hogy a sheffel egyeztessen. Végül tejszínes bazsalikomos  paradicsom levest ajánlott  rizzsel tálalva, amit 5 percen belül fel is szolgáltak. Nagyon finom volt az olasz ízvilágot idézte fel a számomra és egyáltalán nem hiányzott belőle a cukor.

2014-05-17 12.54.15

Másodikként egy nagy tálon szalonnával megtűzdelt saslikot kaptam, grillezett zöldséggel és héjában sült fűszeres burgonyával valamint szilvás szósszal.

2014-05-17 13.05.52 (1)

A szüleim pedig egy kétszemélyes tálat rendeltek, sült kolbásszal, hússal, sült krumplival, héjában sült kruplival. Kaptak hozzá fokhagymás tejfölt, mustárt, majonézt, gombakrémet és egy nagy adag lila káposztát és reszelt répát.

2014-05-17 13.05.07 (1)

Hatalmas adagot hoztak ki és isteniek voltak az ételek.

2014-05-17 13.05.20 (3)

A fiatal pincérnővel beszélgetve kiderült, hogy Ánnjának hívják és vannak Budapesten rokonai és a nyáron pár napot majd itt tölt nálunk, lelkesen gyakorolgatta a köszönöm szó helyes kiejtését.

2014-05-17 12.48.22 (1) másolata másolata

Megemlítettem neki, hogy nagyon tetszik ez a hely és amikor a fotókat készítettem a főzés iránti szenvedélyem is szóba került.

2014-05-17 12.47.03 (1) másolata

A  finom ebéd után a szemközti hegyek előtt felszállt a köd és újra eleredt az eső.

2014-05-17 12.52.41 (1)

Elköszönéskor Ánnja átadott nekem egy képeslapot, amin a ház látható és a hátára egy egyszerű jó kívánságot írt rá  tollal:   "Best wishes for Your blog, Annja " Nagyon örültem ennek az egyszerű és szívből jövő gesztusnak. Ajánlom a Symkowka éttermet mindenkinek , aki Nowy Targ felé jár  és szeretne idilli környezetben finomat ebédelni és megtapasztalni, hogy milyen a lengyel vendégszeretet.

2014-05-17 12.52.48 (1)