A szombati bevásárlás során egy szép csokor friss kapor került a kosaramba, aminek az illatáról a nagymamám kapros-túrós lepénye jutott az eszembe. Gyerekként nem rajongtam érte, inkább anyám kedvence volt, most mégis megkívántam. Azon morfondíroztam, hogy az a recept bizony már nincs meg, mindig csak a nagyi készítette el, szóval érdekes sütés lesz. Hazaérve beugrott, hogy a polcon ott van a féltve őrzött százéves szakácskönyvem, így ütöttem fel az Ínyes  mester szakácskönyvét. A megsárgult lapokat óvatosan lapozgatva megtaláltam a receptet. A hozzávalók között  élesztő is szerepelt, amit persze nem vettem, így a lepény elnapolásra került. Tovább lapoztam a könyvben, meglepetésemre a különböző kávék elkészítését találtam benne a számtalan recept mellett. Majd még egyet lapozva a sör címszó alatt megakadt a tekintetem. Dreher? Megnéztem újra és igen a  Dreherről írtak benne. Azt mindig tudtam, hogy a mostani boltban kapható sörök nagy része nem új keletű, de erre nem számítottam. Az egyszerűen megfoglalmazott történet megfogott, szinte testközelségben jelenítette meg számomra Dréher Antal személyét.

"A sör

fogalmának megtestesítője nemcsak Bécsben, de nálunk is, igen sokáig az öreg Dreher volt, akit laposkarimájú és kályhacsőformájú, > cilinderéről, rövid, drapp felöltőjéről és trombitanadrágjáról rögtön megismert mindenki, ha magas, szikár alakja feltűnt a Freudenauban vagy a pesti turfon. Az öreg Dréher valójában kiváló sört gyártott Schwechatban is, meg Kőbányán is, s a kőbányai sör világhírének szoros kapcsolatban állott a Dréher névvel.
Dréher Antal nagyszerű sörgyáros és jeles sportsman is volt s a publikum egyaránt kedvelte azokat a fürge Dréher-lovakat, amelyek fehérszegélyes vörös dresszt viselő zsokéikkal megbízható  formákat mutattak a versenypályákon és azokat, amelyek hatalmas kuméttal a nyakukban, a szerszámjukat díszítő rézpikkelyeketcsörgetve, méltóságteljes léptekkel vontatták a két főváros uccáin söröshordóikkal megrakott, hosszú szekereket. Bécsben azóta sem volt oyan derby győzelem, mint amilyet Capo Gallo vívott ki e század legelső évében, mert e jeles Dréher-ló győzelme után az > jóvoltából rögtön felvonultak az olcsóbb helyekre a másik kategóriába tartozó Dréher-lovak, szekereiken a schwechati hordók számtalan sokaságával s olyan dáridó következett, amely példátlan a lóversenypályák viharos történetében.
Az öreg Dreher tizenegy év előtt meghalt, de a sör a háborús intervallum után (amikor a cirok játszott a sörgyártásban siralmas szerepet), ma is igen jó ital Bécsben ésPesten egyaránt."

/ Magyar Elek: Az ínyesmester szakácskönyve/

Nem gondolta volna az öreg  Dréher, hogy a boltokban több mint százévvel később is kapható lesz a söre. Ha látná, talán csak megemelné a cilinderét és mosolyogna egyet. Az eredménye önmagáért beszél, nemhiába igaz a mondás, hogy a régi öregek tudtak valamit. 

Édesanyám nagy kedvence Szabó Magda, aztán mellette gyerekként én is elkezdtem olvasni az ifjúsági regényeit. Először az Abigélt, amivel lebilincselt a stílusa, az izgalmas történet. A könyv  végére érve még mindig nem sejtettem, ezért meglepetésként ért, hogy az Abigél nem más, mint Kőnig tanár úr. Így kezdődött, aztán hosszan sorolhatnám még a többi könyv címét is, amit sorban elolvastam. Egyszóval Szabó Magda szerelmese lettem és  abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy 2003-ban találkozhattam az írónővel. Egyetemistaként a Ballasi Intézetnek árultam könyvet a Kongresszusi Központban egy rendezvényen és megtudtam, hogy az egyik kiadónál Szabó Magda fogja dedikálni a könyveit.
Hirtelen jött ötletként a  dedikálásra siettem, hogy vegyek egy könyvet  és aláírassam. A Für Elise-t tartva a kezemben vártam a sorban és figyeltem az írónőt. Mosolygós volt, a tekintete sugárzott, valamiért egy jóságos nagymama jutott róla az eszembe. Sorra kerültem, kedvesen rám mosolygott  és megkérdezte, hogy hogy ilyen fiatalon aláírást kérek tőle. Elmeséltem neki, hogy az édesanyám kedvenc írója neki lesz anyák napi meglepetésnek és, hogy én is "miatta" kezdtem el olvasni az ő könyveit.  Azt válaszolta, hogy minden jót kíván neki és látja, hogy én is nagyon szeretem az édesanyámat, mint ahogyan ő is az övét.
Ez a kedves emlék az Egy meszely az fél ice című  könyvet lapozgatva jutott az jutott az eszembe. Ma lenne száz éves. Vajon a hagyatékából előkerült kézzel írott receptek közül melyik volt a kedvence? Milyen régi ízeket, illatokat szőtt bele a regényeibe?  A családi receptkönyvet rendszeresen vezették, találunk recepteket Jablonczay Gizellától, nagynéniktől, más korabeli  szakácskönyvből, folyóiratból, Szabó Magda édesanyjától.  Az írónő nem sokat főzött, a finom ételeket azonban biztosan szerette, hiszen a gyűjtemény is ínycsiklandozó ételeket tartalmaz. A receptek változatosak, jómódra utalnak és inspirációt adhatnak egy több mint száz évvel ezelőtti ízvilág felelevenítéséhez.

Következzen egy olyan recept, ami  napjainkban is elkészíthető!

"Káposztás palacsinta
4 tojás sárgája, 3 evőkanál tejföl, 3 vagy 4 deci tej,
10 evőkanál liszt és ugyanannyi párolt káposzta, 4 tojás habja,
só, bors. A palacsintákat felében hajtva tálaljuk s vagy forró
vajjal leöntjük, vagy tejfölös mártást adunk hozzá."

/Egy meszely az fél ice, Szabó Magda ízei 172. oldal/

Az Ínyesmester szakácskönyvének megsárgult oldalait lapozgatva egy érdekes palacsinta recept ragadta meg a figyelmem. Miért tűnt különlesnek?  Mert az első világháború idején a bécsi villamoson utazók ezt a  receptet találták a kezükben lévő villamosjegy hátoldalán. A kukoricalisztből készült palacsinta készítését népszerűsítették vele, hiszen a háború miatt a búzaliszt hiánycikk volt.
Milyen lehetett az íze a 100 évvel ezelőtt készült palacsintának? Vajon meg tudjuk-e sütni a recept alapján a mai modern konyhánkban?

Íme az eredeti recept:

” Palacsinta kukoricalisztből.

(Ez a recept a háború alatt, amikor a búzaliszt hiányában hivatalosan propagálták a kukoricalisztet, a bécsi villamosjegy hátára nyomtatva látott napvilágot.)
4-6 evőkanál kukoricalisztből, 1/2 liter vízből, vagy lefölözött tejből, kis sóból, kevés cukorból, 2 egész tojásból, egy késhegy szódabikarbónából sima tésztát keverünk. zsírral kikent nyeles sütőben a rendes  módon palacsintát sütünk belőle. Ez egy adag, mint a villamosjegyen olvashattuk, hat személyre elegendő.”

/ Magyar Elek: Az ínyesmester szakácskönyve/

Először lépésről lépésre  a recept utasításait követtem, azonban a palacsintát lehetetlen volt megsütni. A kukoricalisztből sült tészta annyira törékeny, hogy megfordításkor széttörik a serpenyőben. Így császármorzsa készült el, amit körtelekvárral tálaltam és ami röpke fél óra alatt el is fogyott.

Második neki futásra változtatnom kellett az eredeti recepten így  a kukoricaliszt mennyiségét megfeleztem és helyette gluténmentes kenyérlisztet tettem bele, valamint a 2 dl tejet és 2 dl szénsavas ásványvizet adtam hozzá, hogy a tészta elég sűrű maradjon. Természetesen, aki nem lisztérzékeny az használhat hozzá sima búzalisztet.

Így készült el a tökéletes állagú palacsinta, aminek a tésztája ízvilágban nem különbözik az eredeti recept alapján elsőre sütött  tésztáétól. Nemhiába a főzni tudó emberek, a háború okozta nehézségek ellenére is minden helyzetben feltalálták magukat a konyhában és finom palacsintát sütöttek.

Tálaljuk a palacsintát körte lekvárral és fahéjjal meghintve, valamint ízlés szerint tejszínhabbal díszítve. 
Jó étvágyat!

Manapság még a csapból is Jamie Oliver vagy Gordon Ramsay folyik. Felkapott éttermekről olvashatunk kritikákat a médiában és úton útfélen gasztronómiai fesztiválokkal találjuk szemben magunkat, ahonnan távozva úgy érezzük, hogy otthon meg fogjuk váltani a világot. Az extravagáns ételek rögtön megragadják a figyelmünket, amelyek elkészítéséhez minimum tíz féle összetevőre van szükség. A hozzávalók között egy biztosan akad, amivel az elkészítéskor találkozunk először, mégis képesek vagyunk elmenni érte a város másik végében található drága delikáteszbe.
Valóban erre van szükségünk, hogy remekeljünk a konyhában? Nem lenne kézenfekvőbb egy egyszerűbb ételt választanunk, hogy elkápráztassunk vele másokat? Esetleg levehetnénk a polcról egy magyar szakácskönyvet a főzéshez?

A hagyományos régi receptek kapcsán sokak fejében még mindig az a tévhit él, hogy unalmasak. Pedig kóstoltunk már mandula levest vagy gyöngytyúkot citrommártással? Az 1932-es kiadású szakácskönyv, amit a kezemben tartok megsárgult lapjaival mégis tartogat meglepetéseket, mint a például a fent említett recepteket. Magyar Elek az Ínyes mester szakácskönyvében igazi gasztronómiai kirándulásra invitál bennünket. Lehet, hogy érdemes kipróbálni a század elejei európai konyha ízvilágát?  A régi oldalakat lapozva felmerült bennem, hogy mit ehettek a grófok? Hogyan főztek dédanyáink? Keresem a választ a kérdéseimre, ezért több receptet is el fogok készíteni a nevezetes szakácskönyvből.  Téged is érdekel hogy, hogyan festenek a régi ételek egy mai modern konyha asztalán? Akkor tarts  velem, csak nem Julia Child, hanem az Ínyes mester nyomában!

Sajtos zeller, párizsi módra.

" A megtisztított, szép, nagy zellert sósvízben puhára főzzük, de úgy, hogy szét ne főjjön és azután karikákra vágjuk. Egy tűzálló porcelánedényt kikenünk vajjal és belerakunk egy sor zellert, meghintjük bőven reszelt pármai sajttal és kevés vajban pirított zsemlyemorzsával. Ráöntünk 1-2 kanál édes tejfölt és ráteszünk néhány szelet karikára vágott tojást és kellőleg megsózzuk. Ezt így folytatjuk, míg tart a kellékekből. Fél órára a sütőbe tesszük."

A nagy forróságra való tekintettel elsőként egy könnyed hús nélküli ételt választottam. Az eredeti recept utasításait követtem, a zsemlemorzsát azonban helyettesítettem egy kis rizsliszttel, valamint az édes tejföl fogalmát is át  kellett gondolnom, hogy akkoriban pontosan mit érthettek ezalatt. Végül egy fél deci tejfölt kevertem össze fél deci 20%-os tejszínnel, így kaptam meg a kellőképpen édes ízt. A jénai tálba rétegezett zellert pluszban egy pici borssal is megszórtam. Miután a hozzávalók mennyiségét is sikerült eltalálnom, izgatottan vártam, hogy a 200 fokon fél óráig sülő sajtos zeller milyen ízű lesz.

Egy idő után finom sajt és enyhe zeller illat lengte be a lakást és az ételt kóstolván megállapítottam, hogy a zellernek enyhén édeskés kellemes íze van, fűszerességét tompítja a tojás és a tejfölös öntet selymessége.  Nos a sajtos zeller, párizsi módra a zeller gasztronómia karrierjének a csúcsát jelenti!

Sikerült eltalálnom a mennyiségeket, íme a hozzávalók:

1 nagy zeller gumó /50 dkg hámozatlanul/
1/2 dl tejföl
1/2 dl 20%-os tejföl
4-5 tojás
só, bors
1 marék liszt
10 dkg trappista sajt

Így hát bátran ajánlom mindenkinek ezt az egyszerű receptet! Már csak egy kérdés merült fel bennem, hogy mi legyen a következő elkészítendő régi étel...

Egy igazi könyv különlegességre bukkantam az egyik vidéki kisváros antikváriusánál. A kezemben lévő könyvkötő által újrakötött megsárgult lapokból álló könyv a mártásoknál nyílt ki. Meglepődve pillantottam meg a hollandi mártás, a kápri mártás receptjét. Kiderült, hogy Az ínyesmester szakácskönyvét tartom a kezemben, méghozzá az 1932 -es első kiadás egyik  példányát. Hihetetlen volt az érzés, hogy a könyv, amit kezemben tartok 82 éves és a megsárgult lapok szinte gasztronómiai történelmet írnak. Magyar Elek a könyv szerzője 2200 receptet gyűjtött össze benne. Advent első vasárnapjára a citromkenyér receptjét választottam, ami egy könnyen elkészíthető teasütemény. Az eredmény önmagáért beszél, nemhiába igaz a mondás, hogy  nagyanyáink is tudtak valamit.

Citromkenyér:

" Huszonöt deka cukrot félóráig keverünk 2 tojással. Mikor jól megsűrűsödött, belevegyítjük 1 citrom reszelt héját és 25 deka lisztet. Meglisztezett deszkán kidolgozzuk, késhátvastagságúra kinyújtjuk, különböző formákkal kiszaggatjuk és kikent tepsibe rakjuk, 2-3 órai pihenés után megsütjük."

Az elkészítés során követtem az eredeti receptet, azaz fakanál segítségével fél óráig kevertem a cukrot a tojással. Kis módosításként 2 citrom reszelt héját tettem bele, mert kóstolás után nagyon édes volt a tészta íze. Valamint gluténmentesen 25  dkg búzaliszt helyett 10 dkg gluténmentes kenyérlisztet és 15 dkg rizslisztet  használtam. A kiszaggatott csillagokat 2 órán át hagytam állni. Kivajazott és liszttel megszórt tepsiben 100 fokon sütöttem 15 percig.
Kíváncsian vártam a végeredményt, ám a tepsiből kicsit száraznak tűnő és kemény kekszek kerültek elő. Csalódottságomban az első gondolatom az volt, hogy hát persze, sem élesztő, sem sütőpor nem volt benne. A meglepetés azonban másnap reggel ért, amikor a kávém mellé szórakozottan mégis elvettem egyet. A sütemény  tapintásra még mindig keménynek tűnt, de ha beleharap az ember omlós tésztával találja magát szemben és a citrom könnyed ízével.
Így hát bátran ajánlom mindenkinek, ezt a különleges receptet!